Így készül egy jó weboldal I.

Azt hiszem, azzal nem árulok el nagy titkot, hogy ha azt mondom, hogy egy weboldal sikere már a tervezés szakaszában eldől. Amikor a fejlesztő még egy sor kódot sem írt, a grafikus el se indította a tervező programját, és a marketingfelelős se dübörögtet semmilyen kampányt. Nem, egy weboldal sikere az első pár email váltáskor, az első megbeszélésen fog eldőlni. Miért pont akkor? Mert akkor kell elhangoznia azoknak a kérdéseknek, amik majd alapjaiban meghatározzák a fejlesztés menetét, és kijelölik azokat a fő csapásokat, amik mentén az oldal felépül. Így ez a cikk főleg ezeket a kérdéseket fogja vizsgálni, valamint számba veszi az azokra adható válaszokat.

 

De kinek kell a kérdéseket feltennie?

 

Elsősorban az ügyfélnek. Nincs annál rosszabb, mikor valaki mindenféle elképzelés nélkül próbál egy oldalt megrendelni. Attól még az is jobb, ha hibás elképzelései vannak, mert akkor meg tudjuk neki magyarázni, hogy azok mitől rosszak, és így azután közösen ki tudunk dolgozni egy lehetséges alternatívát. Aki honlapot szeretne, az legelőször önmagával vagy a cégével tisztázza, hogy pontosan mire van szükség, mert az sokat tud dobni a lendületen.

 

Másodsorban a fejlesztőnek. Mert neki kell majd az elképzeléseket tervvé, azokat meg, ha kézzel nem is, de egérrel fogható weboldallá alakítania. Minél több és minél részletesebb az az információ halmaz, amit az ügyfélből kinyer, annál gördülékenyebb, nyugodtabb és tervezhetőbb lesz a kivitelezés.

 

Az sem elhanyagolható érv a mindenre kiterjedő kérdezősködés mellett, hogy ezzel meg tudjuk magunkat óvni a „kúszó kérésektől”. Arról beszélek, amikor már kész a megállapodás, már lehet, hogy egy hete megy jó ütemben a fejlesztés és egyszer csak jön egy kérés, egy kis változtatás. Szerződéstől függően ezt vagy be lehet árazni, így a projekt végén kifizetésre kerül, vagy egy fix keretből kell gazdálkodni, így ezeknek bele kell férniük. Egy-kettő ilyen kérés – jobb esetben – még nem okoz se igazi gondot, se túl nagy ráfordítást. A kellemetlenségek ott kezdődnek, mikor ezek a csöpp változtatások alapjaiban bolygatják meg az egész rendszert. A kúszó kérések legnagyobb része a rossz kommunikációból és a nem precízen meghatározott feladatokból fakadnak.

 

 

Miben fognak segíteni a válaszok?

 

Egy jól működő weboldal 3 dolog összhangján alapul. Az egyik a fejlesztés – benne a programozás és a dizájn -, másik a marketing és a harmadik a mérés. Ezek akkor működnek optimálisan, ha kapcsolatuk szimbiózison, kölcsönös egymásra utaltságon alapul. Így nem lesz sikeres az oldal, ha a fejlesztői rész nem az adott cél megvalósításához szükséges marketing elemeket alkalmazza, valamint nem azokból a részekből szerzi a visszacsatolást, ami segítségével finomhangolható lenne a honlap.

 

Ennyi felvezetés után jöjjön egy példa kérdezz-felelek, főleg a fejlesztői részre koncentrálva.

 

 

  • Mi a célja a weboldallal?
  • Új terméket szeretnék bevezetni.

Egyből kizártunk egy csomó oldaltípust, mert ide egy termékbemutató oldal kell majd. Milyen más típus van még?

Például:

  • szórakozató oldal: kritikák, bemutatók, képek, pletyka
  • cégbemutató
  • közösségi oldal
  • hogyan csináld, tippek-trükkök oldal
  • ajánlat tevő oldal
  • stb.

 

  • Milyen oldalra gondolt?
  • Egy termékbemutató microsite-ra.

Ez a grafika szempontjából nagyon lényeges, mert egy microsite más szemlélet kíván, mint egy normál termék oldal.

 

  • Ki a célcsoport?
  • 30-40 éves háziasszonyok.

A marketing, a grafika és a mérés területét is érintő kérdés ez: a kor, a nem, a foglalkozás és a vásárlói potenciál is hatással van az alakalmazni kívánt stratégiára.

 

 

  • Milyen plusz kerüljön az oldalba?
  • Termékvideókra gondoltam, valamint jó lenne hozzá SEO is.

Ilyenkor további kérdés, hogy a videókat az ügyfél adja-e vagy azt a kivitelezőnek kell magának illetve egy partnerének elkészítenie. A felvételek beillesztése főleg a dizájn szempontjából lehet izgalmas, kód szinten ez bagatell. A SEO azonban újfent mind a három divíziót érintő rész.

 

 

Ez még csak 4 kérdés és felelet volt, de már ennyiből is tud körvonalazódni egy vagy több lehetséges terv.

 

További általános, fejlesztés központú kérdések:

 

  • Van-e tárhely? Ha igen, hol?

A fejlesztés menetét döntően befolyásolja, hogy rendelkezik-e már az ügyfél tárhellyel, jobban mondva, jó tárhellyel. Ha a már meglévő hely nem tudja biztosítani a programfuttatáshoz nélkülözhetetlen alapokat, akkor az oldal nem fog működni. De azt se könnyíti meg a munkát, ha a kapcsolat lassú vagy szakadozik. Mi ezért dolgozunk a Médiacenterrel, akiket nem hiába tudhatunk már egy jó ideje a partnereink között.

 

  • Van-e már saját oldala? Ha igen, ott mi az, ami tetszik és mi az, ami nem?

Mert ha van már olyan a régi oldalon, ami működőképes – úgy program, mint grafika szempontjából -, akkor felesleges helyette mást kitalálni. Másrészről, ha egy oldal megújul és nagyon idegen lesz a régi megjelenéséhez és funkcióihoz képest, akkor az ellenszenvet ébreszthet a már állandó látogatók körében.

 

 

  • Van-e olyan más oldal, ami tetszik? Onnan mit látna szívesen a honlapján, és mi az, amit semmi esetre sem?

Az előző kérdés párja. Segít összegyűjteni a lehetséges funkciók listáját, amik nem biztos, hogy életképesek lesznek az aktuális oldalnál, de nagyobb merítést biztosítanak.

 

 

  • Van-e céges arculat?

Dizájn tekintetében jó tudni, ha van már egy kiforrott stílus, amit a készülő oldalnak tükröznie kell. Logó, színek, formák és sok egyéb tartozik ide.

 

 

  • Van-e valami extra kérés?

A kúszó kérések ellen bevethető legjobb fegyver, hogy már az elején próbálunk mindenre kitérni. A már előbb említett SEO-n túl, extra kérés lehet bizonyos modulok lefejlesztése, vagy valami olyan elgondolás, amivel lehet még sose találkoztunk.

 

 

  • Szeretnék-e maguk kezelni az oldalt vagy havi karbantartásra lesz szükség?

Előbbit választva szükség lesz átfogó dokumentációt készíteni, hogy a megrendelő minél önállóbban meg tudja oldani az oldallal kapcsolatos feladatokat. Azonban ha nem kíván ezzel bíbelődni, akkor a karbantartás lesz a megoldás, annak mikéntjét és költségét kell megbeszélni.

 

 

A saját fejlesztésű [CONT]roll webmotorunk úgy került kialakításra, hogy azt bárki tudja probléma nélkül kezelni. Mellé mindenre kiterjedő dokumentációt is biztosítunk, így az ügyfél teljesen a kezébe veheti az irányítást

 

 

  • Mi a határidő?

Mert az idő lehet relatív, de a határidő legtöbbször nem az. Ezért határidő. A nem fixált, „aztmeglehetnemégcsinálni?” kívánságok a legnagyobb ellenségei. Ezen kívül lehet még ezer tényező, ami befolyásolja az időt, technikai problémák, váratlan események, vagy akár az ügyfél késlekedése is ide sorolható.

 

SEOkey műhelytitkok - tiszteld a határidőt

 

 

  • Mekkora az oldalra fordítható keret?

Nem azért hagytuk e lista a végére a pénz kérdését, mintha az olyan elhanyagolható lenne. Inkább azért említjük itt, mert sokan csak erre alapozva akarnak egy weboldal elkészítéséről dönteni. Ez pedig rendkívül rossz hozzáállás. A költségek szinten tartása igenis fontos, de jobb tőle egy pár lépést hátrálni, és a teljes képet szemlélni. Mert tegyük fel, készül egy oldal egy kisebb összegért. Biztos, hogy minden benne lesz, amit akartál? Ha csak az volt cél, hogy valami legyen, akkor bizonyára igen. De ha komolyabb terveid voltak, akkor fel kell készülnöd a csalódásra. Egy idő után úgy döntesz, hogy a múltkori összeghez hozzácsapsz még egy keveset, aztán hajrá. Még ekkor se garantált a siker.

 

 

Akkor csak a drága lehet jó?

Nem, csak a reális lehet jó. Amelyik elkészítését alapos egyeztetés előzi meg, és egy részletes árajánlat tárgyalja, hogy mi mennyibe kerül. Ne a szomszéd öccsét tegyük meg szakembernek, mert ő vállalta, hogy feketén megcsinálja 50.000-ért. Majd 70.000-ért a következőt. Mert lehet, hogy egy ezzel foglalkozó cég 160.000-ért csinálta volna meg az első oldalt, de nagyobb a valószínűsége, hogy ott kevesebb kompromisszumot kellett volna kötni, és ha új oldal elkészítésére is került volna sor, addig az előző még ellátta volna a szerepét, az érdeklődő generálást és az ügyfél kiszolgálást. Nem beszélve a karbantartásról, garanciáról, hiba elhárításról, új igény beépítéséről, ..., sorolhatnám még sokáig.

 

Ne feledd, hogy kétféleképpen lehet valamit megcsinálni: vagy jól, vagy még egyszer. Így hosszútávon csak nyerhetsz azzal, ha egyszerűen és következetesen nemet mondasz a gagyira, és azokra bízod magad, akik értik is, amit csinálnak.

 

 

A következő alkalommal a marketing területét érintő kérdések kerülnek majd sorra. Mert nem elég valaminek jónak lennie, azt meg is kell tudni mutatni.

 

Ha kíváncsi vagy még valamire, esetleg kérdésed maradt, azt tedd fel bátran FaceBookon, vagy írj címünkre!

 

Ha szerinted is olcsó húsnak híg a leve, vagy te is Columbo "csak még egy kérdés" filozófiáját követed, akkor jelezd ezt nekünk, egy Tetszik vagy Megosztás képében!